Portál Navigáció


Portál al-navigáció


A Magyar Posta által nyújtott – elektronikus iratból hiteles papír alapú másolat készítése – KEÜSZ szolgáltatás befogadási igazolása a 2018.05.22. 04:30-tól 2018.05.22. 17:00-ig terjedő időszakban beérkezett küldemény-előállítási igények esetében késleltetve, az időszak végén kerül kibocsátásra, de mindenképpen biztosítva a munkanapon belüli visszaigazolást.
A hibrid konverziós szolgáltatás határideje a vonatkozó jogszabály (451/2016 Vhr. 126.§ (1) bekezdés) szerint 1 munkanap. A fentiek alapján a befogadási igazolás késleltetés a jogszabályi határidőt nem módosítja, így a művelet az elektronikus ügyintézési szolgáltatásokban semmilyen változást nem eredményez. A változás nem érinti az igények indítási lehetőségeit.
Tisztelettel: 
Magyar Posta
Posta Közigazgatási Levelezési Központ

MORZSÁK

TARTALOM:Diákhitel direkt

A szolgáltatás adatai Regisztráció: Regisztrációt igényel Módosítás dátuma: 2013.10.02.

PiktogramCímkék

?

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Helyi súgó ikon

A Diákhitel Központ olyan könnyen kezelhető internetes felületen elérhető szolgáltatást biztosít ügyfelei számára, mellyel egyszerűbbé válik a szerződéssel kapcsolatos ügyintézés, ezáltal időt és pénzt takaríthat meg.

A Diákhitel Direkt szolgáltatásai:

A szolgáltatás igénybevételével  leveleit a Diákhitel Központ elektronikus úton küldi Önnek. A Diákhitel Direkt fiókjába kapott értesítések segítségével gyorsabban értesülhet aktuális teendőiről, a szerződésével kapcsolatos eseményekről.

Nyomon követheti, mikor, mekkora összegű folyósítást kapott. Visszakeresheti, hogy törlesztőrészlete, előtörlesztése mikor került elszámolásra. Lekérdezheti aktuális napi egyenlegét, hátralékát.

Számos adatváltozást - mely eddig postai ügyintézést igényelt – elektronikus úton is bejelenthet. Ezek közé tartozik:

  • a tanulmányi adatainak módosítása
  • az értesítési címének, telefonszámának, e-mail címének módosítása
  • a bankszámlaszám változásának bejelentése
  • a folyósítás szüneteltetésével, újraindításával kapcsolatos igények bejelentése
  • a hallgatói jogviszony szüneteltetésének bejelentése
  • a hallgatói jogviszony megszűnésének bejelentése
  • a hitelösszeg módosítása
  • a folyósítás gyakoriságának módosítása
  • törlesztőrészletének mérséklése iránti kérelem beadása
  • a hitelszerződés megkötésekor tett nyilatkozatainak módosítása