Portál Navigáció


Portál al-navigáció


Tisztelt Felhasználó!

Értesítjük, hogy a Kormányzati Portálon és az Ügyfélkapun 2017. 02. 22. (szerda) 22:00 órától 2017.02.23 (csütörtök) 02:00 óráig tervezett karbantartás elmarad.
A karbantartás új időpontja: 2017. 03. 01. (szerda) 22:00 órától 2017.03.02. (csütörtök) 02:00 óráig.
Ezen időszak alatt a Kormányzati Portál és az Ügyfélkapu alá tartozó honlapok és szolgáltatások nem lesznek elérhetőek. Szíves megértését és türelmét előre is köszönjük!

MORZSÁK

TARTALOM:A közigazgatási eljárás illetéke

Létrehozva: 2010. január 16.
Módosítás: 2017. február 22.
Forrás: Magyarország.hu

ikonHivatalkereső

?

Hivatalkereső

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk

Eljárási költségnek minősül a közigazgatási hatósági eljárás során felmerülő olyan költség, amelyet a kérelemre induló eljárásban az ügyfél a hatóság részére az eljárás lefolytatásáért fizet, valamint ezen túlmenően amelyet az ügyfél, valamint az eljárásban közreműködő más személy a közigazgatási eljárással összefüggésben fizet meg. Itt mutatjuk be az államigazgatási általános eljárási és külön illetéket, valamint az eljárási illeték alóli mentességet és a meg nem fizetésének következményeit.

Cikk:

Egyes államigazgatási eljárások külön illetéke

A szabálysértési eljárás illetéke
Az állampolgársággal kapcsolatos eljárás illetéke
Jogszabályról és joggyakorlatról kiállított bizonyítvány illetéke
A másolat és a kivonat illetéke
A fordítás illetéke
A hitelesítés illetéke
Az állami levéltár által készített másolat, és hitelesítésének illetéke
Iskolai, tanfolyami bizonyítványmásolat, másolat illetéke
Egyes okmányok kiadásával kapcsolatos eljárások illetéke
Az anyakönyvi és névváltoztatási eljárás
A külön jogszabály szerinti nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő hatósági eljárások illetéke
Egyes környezet-, és természetvédelmi, valamint vízügyi hatósági eljárások illetéke
Az építésügyi hatósági eljárás illetéke
A vállalkozói igazolvány és az üzlet működési engedélyének illetéke
A külkereskedelemmel kapcsolatos eljárások illetéke
Az adó- és értékbizonyítvány kiállítása iránti eljárás illetéke
Külföldiek ingatlanszerzéséhez szükséges engedély illetéke
A hatósági bizonyítvány kiállítása iránti eljárás illetéke
A helyi önkormányzati vízgazdálkodási hatósági eljárások illetéke
A haditechnikai termékek gyártása és a haditechnikai szolgáltatások nyújtása engedélyezésének illetéke
A településrendezéssel kapcsolatos kártalanítási eljárás illetéke

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) mellékletében szereplő egyes közigazgatási hatósági eljárásokért az alábbi tételes illetéket kell fizetni.

A szabálysértési eljárás illetéke

Az illeték tárgya: a szabálysértési eljárás.

Az illetékkötelezettség keletkezése: a szabálysértési eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke: a becsületsértés és a magánlaksértés miatt indult szabálysértési eljárás tételes illetéke 3000 forint (a kifogás, valamint az eljárást megszüntető határozat elleni panasz illetéke 3500 forint). §

Illetékmentesség: a becsületsértésen és a magánlaksértésen kívüli szabálysértési eljárás illetékmentes, kivéve a részletfizetési kedvezmény, halasztás engedélyezésére irányuló eljárást, amelynél az illeték mértéke az illetéktörvény általános szabályai szerint számítandó. §

Az állampolgársággal kapcsolatos eljárás illetéke

Az illeték tárgya: az állampolgársággal kapcsolatos eljárás.

Az illetékkötelezettség keletkezése: az állampolgársággal kapcsolatos eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke: a magyar állampolgársági bizonyítvány kiállítására irányuló eljárás illetéke 3000 forint. §

Illetékmentes

  1. a honosítás,
  2. a visszahonosítás,
  3. a magyar állampolgárság nyilatkozattal történő visszaszerzésére, valamint
  4. a magyar állampolgárságról történő lemondásra irányuló eljárás. §

Jogszabályról és joggyakorlatról kiállított bizonyítvány illetéke

Az illeték tárgya: a jogszabályról, joggyakorlatról bizonyítvány kiadása.

Az illetékkötelezettség keletkezése: a jogszabályról, joggyakorlatról kiállított bizonyítvány kiadásával kapcsolatos eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke:

  1. A jogszabályokért és joggyakorlatért felelős miniszter által külföldi használatra az ország területén hatályban levő vagy hatályban volt jogszabályról kiállított bizonyítvány illetéke annyiszor 2000 forint, ahány jogszabályszakaszról (§-ról) a bizonyítványt kiállították.
  2. A joggyakorlatról kiállított - az előző bekezdésben nem említett - bizonyítvány illetéke 5000 forint. §

A másolat és a kivonat illetéke

Az illeték tárgya: a másolat, a kivonat kiállítására irányuló eljárás.

Az illetékkötelezettség keletkezése: a másolat, kivonat kiállítására irányuló eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke:

  1. A közigazgatási hatósági eljárásban készített hitelesített vagy hitelesítetlen másolat, illetőleg kivonat illetéke - ha az illetéktörvény melléklete kivételt nem tesz - oldalanként magyar nyelvű másolat esetében 100 forint, idegen nyelvű másolat esetében 300 forint. A nem hitelesített fénymásolat illetéke oldalanként 100 forint.
  2. A már egyszer hitelesített másolatra, kivonatra vezetett olyan záradék, amely azt bizonyítja, hogy az eredeti iraton változás nem történt, vagy azt kiegészítik, 1000 forint illeték alá esik.

Illetékmentes - az elektronikus úton benyújtott adóbevallások kivételével - az adóbevallás másolata.

Illetékmentes a feljelentő részére a szóban tett feljelentésről készített jegyzőkönyv másolatának, az írásban tett feljelentés megtételét igazoló irat másolatának, továbbá a sértett részére a kihallgatásáról, valamint a sértett lakóhelyén, tartózkodási helyén, továbbá a bűncselekmény, szabálysértés helyszínén folytatott helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv másolatának egyszeri kiadása.

Illetékmentes az a hitelesített vagy nem hitelesített másolat, amely illetékmentes eljáráshoz szükséges.

Illetékmentes: a tárgynál fogva illetékmentes eljáráshoz (Itv. 33. §) szükséges irat fordítása. §

A fordítás illetéke

Az illeték tárgya: fordítás készítése hatóság által.

Az illetékkötelezettség keletkezése: a fordítás hatóság általi elkészítésére irányuló eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke: az eljáró hatóság által készített fordítás illetéke oldalanként 1000 forint. §

Illetékmentesség: illetékmentes a tárgyánál fogva illetékmentes eljáráshoz § szükséges irat fordítása. §

A hitelesítés illetéke

Az illeték tárgya: hitelesítés iránti eljárás.

Az illetékkötelezettség keletkezése: a hitelesítés kiadására irányuló eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke: az eljáró hatóság által végzett hitelesítés tételes illetéke, ha jogszabály kivételt nem tesz

  1. másolat, kivonat vagy fordítás után oldalanként 100 forint,
  2. iraton levő aláírás után aláírásonként 500 forint,
  3. külföldi használatra szánt iraton levő aláírásnak bármely hatóság, bíróság vezetője általi hitelesítése (közbenső felülhitelesítése) esetében minden aláírás után 2000 forint; az ilyen hitelesítésnek miniszter általi felülhitelesítése 5000 forint. §
  4. Az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda által végzett hitelesítés illetéke oldalanként 300 forint. Ezt az illetéket kell fizetni a másodlat, a másolat és fénymásolat hitelesítéséért is. §

Illetékmentes:

  1. az ingatlanügyi hatóság az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés végett benyújtott szerződés (okirat) iktatószámmal ellátott és hitelesített másolatát az illetékkiszabáshoz szükséges és rendelkezésre álló egyéb iratokkal együtt az ingatlan-nyilvántartási eljárás befejezését követően haladéktalanul, kísérőjegyzékkel továbbítja az állami adóhatósághoz. A kísérőjegyzék átadása történhet számítógépes adathordozón is;
  2. az ingatlanügyi hatóság fent említett kötelezettsége független attól, hogy a vagyonszerzés illetékköteles vagy illetékmentes;
  3. az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. által végzett hitelesítés, ha az olyan okiratra vonatkozik, amelyet a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 4. § (3) bekezdésében vagy 5. §-ában meghatározott kérelemhez kell csatolni. §

Az állami levéltár által készített másolat, és hitelesítésének illetéke

Az illeték tárgya: valamely másolat, illetve másodlat állami levéltár általi hitelesítése.

Az illetékkötelezettség keletkezése: az állami levéltár általi másolat, illetve másodlat hitelesítés kiadására irányuló eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke:

  1. a levéltár által készített hitelesített másolatért, továbbá az ügyfél által készített másolatnak és fénymásolatnak a levéltár által történő hitelesítéséért - ideértve az állami vagy egyházi jogi személy által vezetett anyakönyvi másodpéldányokból anyakönyvi kivonat kiállítását - oldalanként 200, de legalább 2000 forint illetéket kell fizetni;
  2. a levéltárban őrzött irat alapján kiállított, tényt, körülményt igazoló irat kiadása iránt indított eljárásban az általános tételű eljárási illetéket, azaz 3000 forintot kell fizetni.
  3. A külföldi célra kért másolatot illeték fizetése nélkül kell kiállítani. §

Iskolai, tanfolyami bizonyítványmásolat, másolat illetéke

Az illeték tárgya: iskolai bizonyítvány másolat, másodlat kiadása.

Az illetékkötelezettség keletkezése: az iskolai bizonyítvány másolatának, másodlatának kiadására irányuló eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke: iskolai bizonyítvány - ideértve a felsőfokú oktatási intézmény által kiállított oklevelet is -, továbbá a tanfolyami bizonyítvány másolatának, másodlatának kiállításáért 2000 forint illetéket kell fizetni. §

Egyes okmányok kiadásával kapcsolatos eljárások illetéke

Az illeték tárgya: egyes meghatározott okmányok kiadása.

Az illetékkötelezettség keletkezése: az okmányok kiadására irányuló eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke:

I. Az úti okmányok kiadásával kapcsolatos eljárás esetén:

  1. A magánútlevél, a szolgálati és hajós szolgálati útlevél kiadásának illetéke 7500 forint, ha a magánútlevél érvényességi ideje 10 év, 14 000 forint. A kérelem benyújtásának időpontjában 18. életévét be nem töltött személy és a 70. életévét betöltött személy magánútlevelének, az 1 évi érvényességgel kiállított magánútlevél, szolgálati és hajós szolgálati útlevél, valamint a menekültként elismert személyek kétnyelvű úti okmánya kiadásának illetéke 2500 forint.
  2. A kérelem benyújtásának időpontjában
    • három vagy több kiskorú gyermeket háztartásában nevelő törvényes képviselő esetén a kiskorú gyermek magánútlevele kiadásának illetéke 500 forint;
    • két kiskorú gyermeket háztartásában nevelő törvényes képviselő esetén a kiskorú gyermek magánútlevele kiadásának illetéke 1250 forint.
  3. A második magánútlevél kiadásának illetéke a normál illeték kétszerese.
  4. A magánútlevél, valamint a második magánútlevél soron kívüli kiállításáért a normál mértékű illetéket, valamint jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási pótdíjat kell fizetni.
  5. A magánútlevél, valamint a második magánútlevél sürgősségi kiállításáért a normál mértékű illetéket, valamint jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási pótdíjat kell fizetni.
  6. A magánútlevél, valamint a második magánútlevél azonnali kiállításáért a normál mértékű illetéket, valamint jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási pótdíjat kell fizetni.
  7. A határátlépési engedély kiadásának illetéke 1500 forint.
  8. Az elveszett, megsemmisült, továbbá a megrongálódott és utazásra alkalmatlanná vált úti okmány helyett kiállított új úti okmány kiadásának illetéke a meghatározott illeték kétszerese.
  9. Az elveszett, megsemmisült, továbbá a megrongálódott és utazásra alkalmatlanná vált magánútlevél és második magánútlevél helyett soron kívüli, sürgősségi, illetve azonnali eljárás keretében kiállított új úti okmány kiadásáért a meghatározott illeték kétszeresének megfelelő illetéket és jogszabályban meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási pótdíjat kell fizetni.
  10. Az úti okmányban történő idegen nyelvű bejegyzésért - az illetéken felül - 2000 forint illetéket kell fizetni.
  11. Az útlevél kiállítására irányuló hatósági eljárásban benyújtott fellebbezés illetéke 5000 forint. §

II. Személyazonosító igazolvány, valamint a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiadásával kapcsolatos eljárás esetén:

  1. Egyes alkotmányos jogok érvényesítése, illetőleg kötelezettségek teljesítése, valamint a társadalmi igazságosság előmozdítása érdekében a mellékletben és a külön jogszabályokban meghatározott illetékmentes eljárásokon felül tárgyuknál fogva illetékmentes eljárás az állandó személyazonosító igazolvány és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiadására irányuló eljárás. §

III. A gépjárművezetői engedély, a forgalmi engedély és a törzskönyv kiadásával kapcsolatos eljárás esetén:

  1. A gépjárművezetői engedély kiadására irányuló eljárás illetéke 4000 forint. Az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött kérelmező esetében, valamint ha az egészségügyi hatóság előírása alapján a vezetői engedély érvényessége 1 év vagy annál rövidebb, a vezetői engedély kiadásának illetéke 1500 forint.
  2. A forgalmi engedély kiadásával kapcsolatos eljárás illetéke 6000 forint. Az ideiglenes forgalmi engedély kiadására irányuló eljárás illetéke 2500 forint.
  3. A törzskönyv kiadására irányuló eljárás illetéke 6000 forint.
  4. A gépjárművezetői engedély kiadása első alkalommal illetékmentes. §

A fenti I-III. pontokban meghatározott okmányok egy eljárásban történő igénylése esetén az eljárási illetéket az igényelt okmányonként külön-külön meg kell fizetni. §

Illetékmentesség:

  1. Az úti okmányok kiadásával kapcsolatos eljárás körében illetékmentes
    • a diplomata-útlevél,
    • a külügyi szolgálati útlevél,
    • a határátlépési igazolvány,
    • az úti okmány cseréje, amennyiben arra azért kerül sor, mert az úti okmány biometrikus azonosítót tartalmazó tároló eleme nem tartalmazza vagy hibásan tartalmazza a törvényben meghatározott adatokat. §
  2. Illetékmentes továbbá
    • valamennyi említett okmány cseréje, ha az okmány gyártáshibás,
    • a személyi azonosító képzése - ideértve a személyi azonosító megváltozását eredményező adatváltozást is - miatt kiállított hatósági igazolvány,
    • az érintett polgár adatainak a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásából való törlésére irányuló eljárás,
    • a forgalmi engedély cseréjére irányuló eljárás, amennyiben arra a helység, az utca, egyéb helymeghatározó adat nevének vagy számának megváltozása miatt kerül sor. §

Az anyakönyvi és névváltoztatási eljárás

Az illeték tárgya: az anyakönyvi és névváltoztatási eljárás.

Az illetékkötelezettség keletkezése: az anyakönyvi eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke:

  1. a születési név megváltoztatására irányuló kérelem illetéke 10 000 forint. Az egy családhoz tartozó nagykorúak közös kérelme esetében az illetéket minden nagykorúnak külön-külön kell megfizetni;
  2. az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter által megváltoztatott név ismételt megváltoztatására irányuló kérelem illetéke 50 000 forint;
  3. nem magyar állampolgár Magyarországon történő házasságkötéséhez szükséges olyan igazolás alóli felmentésért, amely tanúsítja, hogy a házasságkötésnek a személyes joga szerint nincs akadálya, 5000 forint illetéket kell fizetni. §

A külön jogszabály szerinti nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő hatósági eljárások illetéke

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő műemlékek és műemlékegyüttesek, továbbá a világörökségi területen lévő műemlékek és műemlékegyüttesek fenntartásához, felújításához, fejlesztéséhez szorosan kapcsolódó, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő, a Kormány által rendeletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyekben (kiemelt jelentőségű ügy) indult eljárásokkal összefüggő hatósági eljárások § esetén az eljárásra egyébként irányadó illetékmérték kétszeresét kell fizetni. §

Egyes környezet-, és természetvédelmi, valamint vízügyi hatósági eljárások illetéke

Az illeték tárgya: környezet-, és természetvédelmi, valamint vízügyi hatóság eljárása.

Az illetékkötelezettség keletkezése: a környezet-, és természetvédelmi, valamint vízügyi hatósági eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke:

  1. az alapeljárás tételes illetéke 5000 forint (amennyiben jogszabály az adott eljárásra igazgatási szolgáltatási díjat nem állapít meg). §
  2. fellebbezés esetén:
    • törvény eltérő rendelkezése hiányában az első fokú határozat ellen benyújtott fellebbezés illetéke az alapeljárás illetékének kétszerese;
    • vízgazdálkodási bírságot megállapító határozat esetén a bírság összeg 10%-a, de legalább 20 000 forint;
    • vízkészletjárulékot, valamint ezzel összefüggő késedelmi pótlékot, mulasztási bírságot, adóbírságot megállapító határozat esetén a vitatott összeg 6%-a, de legalább 20 000 forint;
    • hivatalból indult vagy folytatott környezet- és természetvédelmi, illetőleg vízgazdálkodási ügyben kötelezettséget megállapító egyéb - az előbbi pontokban nem érintett - eljárásokban hozott határozat esetén a fellebbezés illetéke 15 000 forint. §

Az építésügyi hatósági eljárás illetéke

Az illeték tárgya: az építésügyi hatósági eljárás.

I. Az építésügyi hatóságnál indított

  1. építési (továbbépítési) engedélyezési eljárás alapilletéke 5 000 forint, melyen felül az illeték
    • b) új - más önálló rendeltetési egységet is tartalmazó - épület építése esetén lakásonként 10 000 forint, egyéb önálló rendeltetési egység esetén
    • ba) önálló rendeltetési egységenként 250 m2 hasznos alapterületig 20 000 forint,
    • bb) a 250 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű önálló rendeltetési egységenként 100 000 forint,
    • c) műtárgy építése esetén, ha mérete jellemzően alapterületben kifejezhető, akkor minden megkezdett 100 m2-ként 10 000 forint, ha jellemzően hosszban kifejezhető, akkor folyóméterenként 1000 forint,
    • d) meglévő építmény bővítése, átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése esetén az építési tevékenységgel érintett
    • da) hasznos alapterület minden megkezdett 100 m2-ként 10 000 forint, vagy
    • db) az érintett felület minden megkezdett 200 m2-ként 10 000 forint,
    • e) egyéb építési tevékenység esetén 50 m2-ként 10 000 forint,
    • f) a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvény IV. fejezete szerinti veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemhez vagy veszélyes létesítményhez tartozó építmény építése, bővítése, átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése esetén, ha mérete jellemzően alapterületben kifejezhető, akkor minden megkezdett 100 m2-ként 50 000 forint, ha jellemzően hosszban kifejezhető, akkor folyóméterenként 30 000 forint, de legfeljebb 3 000 000 forint,
    • g) ha az építményben felvonó, mozgólépcső és mozgójárda is létesül, az építési engedélyezés az a)-f) pontokban foglaltakon felül 15 000 forint.
  2. módosított építési engedélyezés esetén a módosítással érintett építményrész tekintetében az illeték az 1. pontban foglaltakkal megegyező mértékű,
  3. összevont eljárás esetén az alapilleték 10 000 forint, melyen felül
    • a) az elvi keretengedélyezési szakasz illetéke 20 000 forint,
    • b) az építési engedélyezési szakasz illetéke alapilleték nélkül az 1. pontban foglaltakkal megegyező mértékű,
  4. összevont telepítési eljárás esetén az alapilleték 50 000 forint, melyen felül
    • a) az integrált hatásvizsgálati szakaszba bevont hatósági eljárásonként 20 000 forint,
    • b) az építési engedélyezési szakasz illetéke alapilleték nélkül az 1. pontban foglaltakkal megegyező mértékű,
  5. az integrált eljárásért az eljárásba bevont társhatóságonként 20 000 forint, a közreműködő építésügyi hatóságnak az eljárásért az 1. pontban foglaltakon felül 50 000 forint,
  6. az építményekkel kapcsolatos országos szakmai követelmények jogszabályban meghatározott előírásaitól eltérő műszaki megoldás engedélyezése esetén 20 000 forint,
  7. a bontási engedélyezési eljárás esetén a bontandó építmény hasznos alapterülete 100 m2-ként 10 000 forint, vagy folyóméterenként 1000, vagy darabonként 10 000 forint,
  8. a fennmaradási engedélyezési eljárás (engedély nélkül végzett bontás tudomásulvétele) esetén az illeték az 1. pont, a 3-5. pont vagy a 7. pont szerint megállapított illeték másfélszerese,
  9. a használatbavételi engedélyezés esetében az illeték az 1-5. pontban megállapított illetékkel megegyező mértékű,
  10. a használatbavétel tudomásul vétele 10 000 forint,
  11. az ingatlan adataiban bekövetkezett változásnak az ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetéséhez, vagy tény, állapot, egyéb adat igazolásához az építésügyi hatóság hatáskörébe tartozó hatósági bizonyítvány kiadása 20 000 forint,
  12. az építésügyi hatósági intézkedés kezdeményezése 15 000 forint,
  13. az 1-12. pont alá nem eső első fokú építésügyi hatósági eljárás 10 000 forint.

II. Az építésfelügyeleti hatóságnál indított eljárás illetéke

  1. bontás tudomásul vételi eljárása esetén 5 000 forint,
  2. az építésrendészeti hatósági intézkedés kezdeményezése esetén 15 000 forint.

III. Az építésügyi vagy építésfelügyeleti hatósági eljárásban hozott döntés elleni fellebbezés illetéke 30 000 forint.

IV. Illetékmentes és igazgatási szolgáltatási díjmentes

  1. a Kormány által rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet folytán bekövetkezett építménykárok helyreállításával összefüggő bontási, építési, módosított építési és használatbavételi engedélyezési eljárás, valamint az eljárásban közreműködő szakhatóságok eljárása,
  2. a 160 m2-nél kisebb hasznos alapterületű, más önálló rendeltetési egységet nem tartalmazó, egylakásos lakóépület bontási, építési (továbbépítési), módosított építési és használatbavételi engedélyezési, a használatbavétel tudomásulvételi és a bontási tevékenység megkezdésének tudomásulvételi eljárása, valamint az engedélyezési eljárásban közreműködő szakhatóság eljárása.

V. Ha az építésügyi vagy az építésfelügyeleti hatósághoz egyszerre többféle eljárás lefolytatása iránti kérelem kerül beadásra és azok a külön jogszabály szerint összevonhatóak, vagy egy kérelemmel is benyújthatóak, az illetéket az összevonásra kerülő eljárásonként kell megfizetni.

VI. Az építésügyi hatóságnál indított eljárás illetéke antennák, antennatartó szerkezetek, csatlakozó műtárgyak esetén, az eljárás tárgyát képező távközlési építmény legnagyobb lineáris méretét figyelembe véve, megkezdett méterenként 50 000 forint. §

A vállalkozói igazolvány és az üzlet működési engedélyének illetéke

Egyes alkotmányos jogok érvényesítése, illetőleg kötelezettségek teljesítése, valamint a társadalmi igazságosság előmozdítása érdekében a mellékletben és a külön jogszabályokban meghatározott illetékmentes eljárásokon felül tárgyuknál fogva illetékmentes eljárás a vállalkozói igazolvánnyal és az üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárás. §

A külkereskedelemmel kapcsolatos eljárások illetéke

Az illeték tárgya: a külkereskedelemmel kapcsolatos hatósági eljárás.

Az illetékkötelezettség keletkezése: a külkereskedelemmel kapcsolatos hatósági eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke:

  1. a kereskedelmi forgalomban áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok behozatalának engedélyezését kezdeményező eljárás esetében 15 000 forint;
  2. a kiadott engedély módosítása iránti eljárás illetéke 10 000 forint;
  3. az engedélyező hatóság előtt indított minden további eljárásért 7000 forint illetéket kell fizetni;
  4. a fellebbezési eljárás illetéke az első fokú eljárás illetékének kétszerese. §

Illetékmentesség:

  1. teljes személyes illetékmentességben részesülő szerv megbízása alapján indított külkereskedelemmel kapcsolatos eljárás (az illetékmentességet igazolni kell, mégpedig a mentesség jogcímének megjelölésével és a megbízási szerződéssel);
  2. a felügyeleti okmány kiállítása illetékmentes. §

Az adó- és értékbizonyítvány kiállítása iránti eljárás illetéke

Az illeték tárgya: az adó- és értékbizonyítvány kiállítása.

Az illetékkötelezettség keletkezése: az adó- és értékbizonyítás kiállítására irányuló eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke: 4000 forint. Ha egy beadványban több ingatlanra vonatkozó adó- és értékbizonyítványt kérnek, az illetéket ezek számától függően, külön-külön kell megfizetni. §

Külföldiek ingatlanszerzéséhez szükséges engedély illetéke

Az illeték tárgya: az ingatlanszerzéshez szükséges engedély kiadása külföldiek számára.

Az illetékkötelezettség keletkezése: a külföldiek ingatlanszerzéséhez szükséges engedély kiadásához szükséges eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke:

  1. ingatlan tulajdonjogának a külön jogszabály szerinti külföldi jogi vagy természetes személy általi megszerzéséhez szükséges engedély iránt kezdeményezett eljárásért - ingatlanonként - 50 000 forint;
  2. annak a külföldi természetes személynek az esetében, aki a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik, illetve letelepedett jogállású személy és a magyar állampolgárság megszerzését kezdeményezte, a lakástulajdonának megszerzéséhez szükséges engedély iránti eljárásáért 10 000 forint illetéket kell fizetnie. §

A hatósági bizonyítvány kiállítása iránti eljárás illetéke

Az illeték tárgya: a hatósági bizonyítvány kiállítása.

A felszámolói névjegyzékben vezetett adatokról kiállított hatósági bizonyítvány illetéke 5 000 Ft.

Az anyakönyvi kivonat kiállítása iránti eljárás illetéke - kivonatonként - 2000 forint.

Az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott adóhatósági igazolások illetékmentesek. §

A helyi önkormányzati vízgazdálkodási hatósági eljárások illetéke

Az illeték tárgya: a vízgazdálkodással kapcsolatos helyi önkormányzati hatósági eljárás.

Az illetékkötelezettség keletkezése: a vízgazdálkodással kapcsolatos helyi önkormányzati hatósági eljárás megindításakor.

Az illeték mértéke:

  1. Kérelemre indult eljárások esetén
    • közműpótló berendezés - a külön jogszabályban meghatározott talajvízkút, szennyvízszikkasztó - létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése esetén, továbbá víziállás létesítésének, használatbavételének, fennmaradásának vagy átalakításának engedélyezése esetén 5000 forint;
    • szennyvíz-előtisztító berendezés létesítésének, átalakításának, illetve használatbavételének engedélyezése esetén 10 000 forint. §
  2. Fellebbezés esetén
    • az alapeljárás illetékének kétszerese;
    • első fokon hivatalból indult, vagy folytatott eljárásban hozott határozat elleni fellebbezésnél 10 000 forint. §

A haditechnikai termékek gyártása és a haditechnikai szolgáltatások nyújtása engedélyezésének illetéke

A haditechnikai termékek gyártása és a haditechnikai szolgáltatások nyújtása engedélyezésének kérelemre indult eljárási illetéke 25 000 forint.

A fellebbezés illetéke az alapeljárás illetékének kétszerese. §

A településrendezéssel kapcsolatos kártalanítási eljárás illetéke

A településrendezéssel kapcsolatos kártalanítási eljárás illetéke a követelt kárösszeg 2%-a, de legalább 5000 Ft és legfeljebb 500 000 Ft. §

Természetes személyek adósságrendezési eljárásában az adósságrendezési nyilvántartásba történő bejegyzés törlésére irányuló kérelem illetéke

Természetes személyek adósságrendezési eljárásában az adósságrendezési nyilvántartásba történő bejegyzések törlésére irányuló kérelem illetéke 10 000 forint. §